(németül: Kleiner Münsterländer, rövidítve KlM) Északnyugat-Németország egyik legrégebbi, sokoldalúan használt vadászkutyafajtája. A 19. század végén a Münsterland régióban élő vadászok között vált ismertté egy közepes méretű, hosszú szőrű kutyafajta (Heidewachtel), amely kiemelkedően alkalmas volt mezei munkára, vízi vadászatra, nyomkövetésre és apportírozásra. Ezek a kutyák megbízhatóan álltak meg a vad előtt, kiváló szaglással rendelkeztek és jól képezhetőek voltak.

A fajta tudatos megőrzéséhez döntő szerepet játszott Hermann Löns heidedichter (pusztai költő) és testvérei, akik a 20. század elején elkezdték összegyűjteni a fennmaradt példányokat, és kialakították a tenyésztés alapját.

A Löns testvérek mellett Westfáliában Freiherr von Bevervörde-Lohburg, a kereskedő M. W. Rühl-Burgsteinfurt és Anton Bartscher-Osnabrück is azon fáradoztak, hogy megmentsék a westfáliai fürjvadászkutyák tenyésztési alapját. Ez a cél azonban csak a burgsteinfurti főtanító, Heitmann családi tenyészetéből kiindulva vált elérhetővé.

Csak 1911-ben értesült Löns egy újabb tenyésztőcsaládról, az úgynevezett „Dorsteni vonalról”, amely Velen, Reeken és Coesfeld környékén működött.

1912-ben megalakult Osnabrückben a „Verein für Kleine Münsterländer Vorstehhunde” (Kis Münsterlandi Vizslák Egyesülete), és ezzel hivatalosan is elindult a fajta egységes tenyésztése.

Amikor az a kérdés merült fel, honnan származnak ezek a kis, szorgalmas vadászkutyák, a felfedezők véleménye erősen megoszlott.

A hivatalos álláspont szerint: A kis münsterlandi főként a hosszú szőrű német vizslák (pl. Deutsch Langhaar) és az úgynevezett Partridge-dogok leszármazottja, amelyeket a német parasztok és vadászok használtak már a 18–19. században. De létezik egy olyan elmélet is, amely szerint a kis münsterlandi vizsla kialakulásában szerepet játszhatott a német vizsla (Deutsch Langhaar) és különféle spániel típusú kutyák, például a breton spániel (más néven epagneul breton) keresztezése. Azonban ez nem hivatalos álláspont, és inkább tenyésztési spekuláció vagy elméleti megközelítés, semmint bizonyított történelmi tény.

1921-ben Dr. Friedrich Jungklaus készítette el a fajta első tudományos leírását, amelynek alapelvei máig érvényesek.

A Harmadik Birodalom idején a tenyésztési célokkal kapcsolatos eltérő nézetek miatt a szervezet kettészakadt. A Münsterlandi Egyesület mellett létrejött a Német Heidewachtel Klub is. 1961-ben azonban mindkét egyesületet ismét egyesítették. Azóta az egyesületek különböző tenyészvonalai egységes tenyésztési keretek között egyesültek.

A volt NDK-ban 1952. május 3-án, Otto Capsius vezetésével megalakult a Kis münsterlandi vizslák speciális tenyésztőközössége, amelyet 1958 és 1962 között a „Sport és Technika Társaság” keretei közé integráltak. 1962-től a szervezet a Mezőgazdasági Minisztérium alá tartozott, „A Kis münsterlandi vizslák tenyésztési vezetősége az NDK legfelsőbb vadászati hatósága mellett” néven.

1971-ben, minisztériumi utasításra a Nagy münsterlandi vizslákat is integrálták, ezután a neve:

„A Kis és Nagy münsterlandi vizslák tenyésztési vezetősége az NDK legfelsőbb vadászati hatósága mellett” lett.

A német újraegyesítés után a Kis münsterlandi vizslák a „Verband für Kleine Münsterländer Vorstehhunde e.V.” egyesületbe olvadtak be.

Rövid történeti áttekintés Magyarországon:

1980-as évek: Ekkor jelentek meg az első példányok vadászati körökben. A fajta iránt főként azok a vadászok érdeklődtek, akik sokoldalú, megbízható, könnyen kezelhető, közepes termetű kutyát kerestek.

1990-es évektől: A rendszerváltást követően megnyíltak a nemzetközi kapcsolatok, így Németországból és Ausztriából is egyre több tenyészkutya került be az országba. Ekkortól kezdett kialakulni egy kisebb, de elkötelezett tenyésztői és használói kör.

2000-es évektől napjainkig: Bár továbbra sem tartozik a legelterjedtebb vadászkutya fajták közé (mint például a magyar vizsla vagy a német vizsla), a kis münsterlandi népszerűsége stabilan növekszik, főként vadászok, sportkutyások és családok körében is.